AXEL PRO Számlázó Program AXEL PRO SZÁMLÁZÓ PROGRAM
        Program Hírek   Kövess Twitteren   számlázó program youtube   számlázó program facebook

Cikkek, hírek, tudnivalók

Szoftverünkkel, jogszabályokkal, céges ügyvitellel
kapcsolatos írások, amelyekről nem érdemes lemaradnia.


 

Kft-k figyelem! Törzstőke változás

2014 tavaszától megemelkedik a cégalapításkor kötelező törzstőke összege. Az eddigi 500 ezer ft helyett márciustól az új kft-knek már 3 millió forintos törzstőkével kell rendelkezniük.

3 millióAz új szabályozás
Az új PTK szerint a törzstőke összege 2014 március 15.-től 3 millió forintra emelkedik. Ez elsősorban az idén céget alapítani tervezőket érinti, hiszen márciustól a leendő cégnek már 3 millió forint tőkével kell rendelkezniük. Azonban az intézkedés a cégalapítási hullám elkerülésének érdekében a régi cégekre is kiterjed. Azoknak a Kft-knek, melyek 500.000 Ft törzstőkével alapultak idén tavasz előtt, legkésőbb 2016 márciusáig meg kell emelniük azt 3 millió forintra.

Törzstőke összege

Miért volt szükség a törzstőke megemelésére?
A híradások szerint ezt a szabályozást a gazdaság tisztulása érdekében hozták, hiszen a 3 millió forintos tőke elég magas összeg ahhoz, hogy akik cégalapításba kezdenek, azok valóban komolyan, valós tevékenységet végezve tegyék meg azt. A meglévő cégekre kiterjesztett intézkedés azonban csak részben érthető, mert így valóban sok nem teljesen tiszta kieshet a rostán, azonban az információk szerint csak a tavalyi évben kb. 200.000 cég került bejegyzésre 3 millió forint alatti törzstőkével, így sok cégnek komoly stratégiai feladatot fog okozni a két év alatt megemelni törzstőkéjét, esetenként a meglévő összeg hatszorosára.




A már működő Kft-k figyelmébe!
A már működő Kft-k azonban mindenképpen vegyék figyelembe, hogy a 2 éves átállási időszak csak abban az esetben vonatkozik rájuk, ha addig nem történik cégbírósági módosítás a cégben. Módosítás esetén már a módosításkor meg kell emelni az összeget. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a bíróság elutasíthatja a módosítási kérelmet, illetve felajánlja, hogy a Kft-t átalakítsák betéti társasággá vagy közkereseti társasággá. Azonban ez is jelentős többletköltségekkel jár.

Professzionális számlázó program
Új cég alapításakor javasoljuk, hogy már előre gondoljon arra is, hogy a cég a későbbiekben is makulátlan lehessen, ezért válasszon professzionális számlázó programot, melyet folyamatosan, a hatályos jogszabályok követésével fejlesztenek. Így biztos lehet abban, hogy a számlázása rendben lesz.




További cikkek...

 
 
Copyright (c) 2024 AXEL PRO Számlázó és Készletnyilvántartó Program, Minden jog fenntartva!