AXEL PRO Számlázó Program AXEL PRO SZÁMLÁZÓ PROGRAM
        Program Hírek   Kövess Twitteren   számlázó program youtube   számlázó program facebook

Hírek, változások

Szoftverünket folyamatosan fejlesztjük, új funkciókkal bővítjük, hogy még többet nyújtson Ön és cége számára!

 

Több száz fiktív cég akadt fent a NAV vizsgálatán2012.03.27.

Már közel 13.000 cég esett át az új adóhatósági szűrővizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett „céglovagok” kiszűrése. Céglovagoknak nevezik azokat, akik csak azért alapítanának vállalatot, hogy pénzeket "szerezzenek" az államkasszából.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint az volt a korábbi tapasztalat, hogy egyes cégvezetők jelentős köztartozással hagyták hátuk mögött a vállalkozásukat, majd új céget alapítottak.
A vizsgálattal három esetben találkozhatnak az adózók:
- a cég alapításakor
- a vezető tisztségviselő vagy a többségi befolyással rendelkező tag személye megváltozik
- az eljárást az alapítani tervezett cég leendő vezetője vagy tagja az állami adóhatóságtól kéri (az erre a célra szolgáló adatlappal)
A vizsgálatok eredményeként ebben az évben 12 311 cégbejegyzésre kötelezett szervezetből 419 nem kezdhette meg tevékenységét, mert az adószám megállapítása iránti kérelmüket elutasították. Illetve a működő cégek vezetői, illetve tagjai személyében bekövetkezett változások körét is tekintve, 3 028 esetben merült fel akadály, amely miatt új eljárást kellett lefolytatnia az adóhatóságnak.

További hírek...

 
 
Copyright (c) 2024 AXEL PRO Számlázó és Készletnyilvántartó Program, Minden jog fenntartva!